ITT KEZDŐDIK. Továbblépés: Bejegyzés végén ÚJABB BEJEGYZÉS-re kattintva

Budapest Airport

Itt ülök a reptéren, várva a beszállásra. Azt hiszem elmondhatom, hogy ilyen szervezett még soha életemben nem voltam. Ma délelőtt picit ide...

Megérkezés

Fáradtságomtól megbódulva ugyan, de mámorító érzés volt ismét magamba szippantani a meleg nedves levegőt, kilépve a Bangkoki reptérről. Megérkeztem. Most a shuttle buszon ülök a Khao San Road felé, még a táblákat sem kellett néznem, olyan volt, mintha a 2,5 évvel ezelőtti élményem tegnap lett volna. A repülő út egész bírható volt, köszönhető ez részben a jó időzítésnek, hiszen éjszaka repültünk, részben a két széknyi helyemnek. Ennek egy részében olvastam (már a könyv felénél tartok), másik részében aludtam. Velem párhuzamosan egy hippi nő ült a gyerekével, tele piercingekkel és tetoválásokkal, egy színes rongyban, raszta hajjal. A kislány 6-7 éves, gyönyörű szép, szőke, olyan angyalkás, azt hiszem franciák voltak. Kicsit eltűnődtem rajtuk. Ott volt a bindi (indiai dísz a harmadik szemen) a homlokán, ohm jel mindenére festve, és közben olyan tajtékzóan üvöltött a kislányával, amiért az elkószált a gépen, hogy zengett tőle a környezete. A fortyogó agresszió csak úgy áradt belőle. Nem túl hiteles, vannak itt igencsak eltévedt önkeresők, divat-önkeresők. Bár lehet, hogy neki csak bejön ez a módi és szarik az önkeresésre. :)

Nos tehát itt ülök a buszon, és milyen csodálatos ez a kis mobil gép, hogy itt a dugóban csak előkapom és feljegyzem a gondolataimat. Jól esik ez a megosztás. De ez a szó olyan disszonáns, merthogy a megosztottság negatív töltetű, azt tükrözi, hogy nem vagy egységben. Sokkal szebben cseng az angol „share”. Azt hiszem a mai napom sok pihivel és sétával fog telni, majd később jelentkezem. Remélem Márticsku elégedett az írásom mennyiségével :) A bázispor velem van! :)

Az új számom: +66890395341 és minden süti. Minden ott maradt, ahol volt, így könnyen eligazodom :)