Alighogy közzé tettem az előző bejegyzésem, amiben azt írtam, hogy még gőzöm nincs, hogy mi alakul az alatt a 10 nap alatt, amíg Dipaunka távol lesz, már jött is az üzenet az indiai pszichiáter ismerősömtől, akit azelőtt egy héttel ismertem meg egy meditációs összejövetelen, hogy ő is pont holnaptól vett ki 10 nap szabadságot… Így nincs kérdés, pakoljak össze és készüljek el, este itt van értem, ne aggódjak, minden el van tervezve, készüljek fel életem legjobb 10 napjára. Micsoda fordulatok egymás után. Épp hogy elengedem az aggódást, már történik is minden magától. Ismételten. Sokadszorra. Hány ilyen leckét kell még megtanulnom, hogy igazán felfogjam? :)
Szép lassan befejeztem a ház körüli teendőimet, majd amikor elkezdtem volna pakolni, már meg is érkezett értem Amit. Gyönyörű helyen lakik, a parttól 200 m-re, óceánra néző erkéllyel, a Cottesloe beachen. Én is megfordultam már itt strandolás, illetve Dipaunka lányának esküvője apropójából, hiszen azt mondják, hogy a környéken ez a legszebb partszakasz, hozzátéve, hogy valójában az összes gyönyörű. A part hihetetlen hosszú és tágas, ameddig a szem ellát, az óceán horizontja pedig végképp a végtelenségbe vezet.
Másnap elindultunk dél felé, 4 napos kempingezés szándékával. Az első állomásunk a csodálatos Wellington Nemzeti Park volt, nagyjából 6 órányi vezetésre Cottesloe-tól. Az úton oda fele, egyszerűen letereltek minket az autópályáról, épp ahogy egytől egyig mindenkit, és óriás ellenőrzést tartottak minden egyes kocsinál a rendőrök. Egy egész rendőr kolónia, nem hittem el. Mindenkit kivétel nélkül megszondáztattak, majd továbbengedtek. Azt hittem valami terror dolog van a háttérben, azért ez a nagy felhajtás. De nem, szimpla ellenőrzés. Valójában ez Ausztrália egyik legnagyobb hátránya, hogy egy rendőrállam. Mindent szabályozások kötnek, már lassan azt is megszabják hogy mikor vehetsz levegőt, vahy mikor mehetsz WC-re. Ha nem tartod be a szabályokat, akkor olyan mértékű büntetést kapsz, hogy enyhén szólva sem kifizetődő. Például, ha nem kötöd be a biztonsági öved, 600 dollár, vagyis kb 120 ezer Ft a bírság. Ha mobiltelefonálsz, legalább ennyi, de ilyen piti kis dolgok miatt is felmehet egészen 1000 dollár fölé. Az utunk során legalább 5-6 ponton radaroztak a zsaruk és ki tudja még mennyi telepített radar volt az úton. Viszont ebből, illetve a Perthre jellemző nyugodt mentalitásból kifolyólag senki sem siet, betartják a sebesség határokat és természetesen még be sem szállnak a kocsiba, de már bekötötték a biztonsági övet. Mindemellett azt is hozzátenném, hogy itt nincs APEH, legalábbis van valami hasonló intézet, de nem basztatják úgy az embereket ahogy nálunk. Egy rebellis ismerősöm például egyszerűen kijelentette magát, (ha minden igaz azzal a címszóval, hogy az állam őt nem tulajdonolhatja), hiszen elege lett a társadalmi vívmányokból és abból, hogy állandóan adót fizet, szerinte totál felesleges. Így most nem fizet semmi adót és közben magán vállalkozása van, bankszámlája, kocsija és háza a nevén, minden amit el tudsz képzelni. Amikor megkérdeztem, hogy nem aggódik e, hogy megtalálják, egyszerűen nem értette a kérdést. Amennyit én értek az otthoni rendszerhez és amennyit ezáltal beszélni tudtunk erről, mindabból egyértelműen azt szűrtük le, hogy itt minden homlok egyenest másképp működik, és itt ebből semmi parája nem lesz. Van egy muki aki állítólag sok praktikus tanácsot osztogat az ügyben, hogy miképp lehet kijátszani az államot, persze gondolom nem a Magyar Államot… Mindenesetre, ha valakit érdekel további infó erről a témáról a ’Zeitgeist’ névre keressen rá.
Az autópályáról letérve egészen a Wellington Nemzeti Parkig egymás után váltakozva kedves kis ausztrál falvakon és szebbnél szebb nemzeti parkokon át vezetett az út. A csodaszép erdő mélyén csordogáló folyó mellett találtunk egy ideális sátor helyet, mindenkitől távol. A kempingezésnek igen nagy hagyománya van erre felé, és irtó népszerű, mind a családosok, mind az egyéni utazók esetében, gondolom egyrészt azért, mert minden hotel vagy bármilyen jellegű szállás horribilisen drága, illetve azért is, mert megszámlálhatatlan mennyiségű gyönyörű hely és természeti kincs vár felfedezésre. Ez itt amolyan szabad kempingezés volt, de mégis egy kiépített blokk állt a rendelkezésünkre, mely főzési és egyéb lehetőségeket kínált, pár asztallal és paddal körbevéve. Reggel a napfelkelte bevilágította az előttünk elrobogó folyó vadregényes tajtékzásait, majd egy rövid gyönyörködés és nyújtózkodás után megindultunk még délebbre. A perthi kánikulához képest errefelé már egész csípős klíma volt kialakulóban, különösen az éjjel, de nappal sem sültem meg.
Kb 6 órányi vezetés után a következő állomásunk az álomszerűen szép Mandalay beach volt a D’entrecasteaux Nemzeti Park szívében, ahol egy lélek sem volt, csak az erejét hullámveréseiben egyértelműen tudtunkra adó óceán, és az óriási méreteket és elképesztő formákat öltött, mosakodó partszakasz. Az ide levezető út a parkolóból, az erre a környékre jellemző növényzettel dúsan benőtt kis kacskaringós sétaösvény, mely mutatóssága mellett, a megtett távolsággal egyenes arányban, egyre nagyobb látó teret enged.
Mivel itt igen nagy szél volt és kempingezés is tiltott volt, ezért beljebb kalandoztunk a Nemzeti Park közepébe. Ez azt jelentette, hogy a tömérdek homokkal borított sivatagos tájon a közlekedés csak úgy volt lehetséges, hogy azon kívül, hogy csak 4 kerék meghajtásos autóval lehetett közlekedni, le kellett engedni a gumikat a nyomás felére, és így rodeózva megtenni a hátra lévő 10-20 kilométernyi távolságot, lehetőség szerint megállás nélkül, mert akkor könnyen beragadhatsz. Ez meg is történt velünk egyszer és ki kellett ásni az autót, de Amitnál még ásó is volt.
Az óceánból táplálkozó kis belső tó mellett találtunk egy olyan csendes helyet, amely széltől védett volt, és senki ember fia nem járt ott. Persze ezáltal semmilyen kempingezést elősegítő és támogató berendezés nem volt jelen, azonban mi kellőképpen fel voltunk készülve az igazi vadkempingezésre, 2 ládányi kajával, 40 liter vízzel, gáztűzhellyel, ét és főző készlettel, feltölthető kempingzuhanyzóval, fáklyával és megszámlálhatatlan mennyiségű egyéb kütyüvel.
Ha jól tudom, erről a helyről nem sok útikönyv ír és alig tudnak róla az emberek, csak szájhagyomány útján terjed ennek a helynek a varázsa, mi is csak ismerőstől szereztünk róla tudomást. Így szerencsére az a mondás ugyan nem igaz, hogy itt a madár se jár, de ember tényleg nem sok. A partot egy rövid szakasz kivételével nádas szerű dús növényzet borította, ami mögött a sivatagos fehér homokban vertük le a sátrunkat, majd mögöttünk ismét fák és mindenféle egyéb növény, melyek leginkább igen hangulatos kiszáradt állapotukban nyújtották számunkra a megzavarhatatlanság és nyugalom képzetét. A vízen Ausztráliára jellemző fekete hattyúk és egyéb madarak ringatóztak és totális csend honolt a környéken.
Az elkövetkezendő 2 éjszakát itt töltöttük, a vadonban. A mellékhelyiség és minden egyéb a természetben volt, reggel teát, este vacsorát főztünk, napközben pedig csipegettük az egyéb finomságokat és álmélkodtunk a természet szavakkal kifejezhetetlenül csodálatos képződményein. Persze kempingezésünk során a csend és a madarak dalolása mellett a zene sem hiányzott a repertoárból. Amikor leszállt az éj, tüzet raktunk, hogy a lángoknál melegedjünk és érdekes kérdéseket feszegessünk.
Újdonsült barátom remek társaságnak és egyúttal óriási kihívásnak bizonyult a számomra, hipererős karaktere és tántoríthatatlan vélemény és idearendszere miatt, ami sok ponton nem passzolt az én hasonlóan erős idea és eszményrendszeremmel. :) De pont ezt volt a legjobb és egyben a legviccesebb megfigyelni a különböző vitáink és nézőpont eltéréseink közben, hogy mind csak ideálkép és más-más elképzelés, más a tartalma, de egyre megy. A férfi-női felállás miatt a levegőben lógott az eszménykép, ami ezekhez a szavakhoz kötődik, de mivel semmi közelebbi kapcsolatot nem éreztem (csak magamról beszélhetek őszintén) ezért semmilyen egyéb jellegű interakció nem alakult ki, amit én egyáltalán nem bántam.
Mindazonáltal hihetetlen sokat köszönhetek neki, ugyanis tudatában a pénzügyi helyzetemnek, annyit mondott, hogy pénz nem számít, én most vele megyek erre a 10 napra, mert úgy érzi ennek kell történnie. Angyalként érkezett, hiszen érzése szerint ’kiválasztott’ vagyok és nagyon jó ember, aki egyszer még óriási hasznára lesz a világnak, az ilyen emberek támogatásában pedig ő részt szeretne venni.
Sokat barangoltam egyedül a homokban mezítláb a part mentén, másztam át a besűrűsödő elszáradt fákon, és néha a ruhámat egy-egy ponton elhagyva, mezítelenül élveztem a háborítatlan természet lánya mindenre rácsodálkozó és mindent felfedező aspektusát. Hihetetlen szabadságot és egységet éltem át magammal és a környezetemmel, a teljes kreációval. Meghívott a természet csodálatos táncrituáléjába, én pedig örömmel oldódtam fel benne és lépdeltem a mindenségben, a paradicsomi senki földjén.
Nem sokkal ezután nem kis meglepődésemre a repülőn ültem Melbourne-be menet melynek fő célállomása egy 2 napos meditáció volt. Az első napot egy hihetetlenül kedves és inspiráló baráti párnál töltöttük, akiknek két angyali kis leányzójuk van. Kb 50 km-re a városon kívül laknak egy csodálatos erdővel borított környezetben, ami már-már zavaró, mert sűrűsége alig enged fényt a házra. Egyszerűen öröm volt nézni ahogy élnek és részt venni egy teljes napjukban. Az anyuka nem sokkal lehetett idősebb nálam, és amint beléptem az ajtón már szimpatikus volt a jelenléte és egyből teljesen egy hullámhosszra kerültünk, majd órák hosszáig beszélgettünk. Nagyon sokat tanultam és kaptam tőle, a figyelmes gondoskodásáról nem is beszélve, pedig totál ismeretlen voltam a számára..
Ezután a két napos meditációra igyekeztünk, ahol további inspiráló és csillogó szempárokkal és tárt szívekkel találkoztam, majd még további pár napot töltöttünk egy kedves ausztrál kisvárosban, Healesville-ben, ahol épp egy szokatlan módon ingyenes zenei fesztivált rendeztek a parkban és meglepetésünkre az előző napi meditációról az egyik srác is énekelt. Csakúgy mint otthon különböző ételeket és italokat szolgáló bódék vették körbe a nagy füves területet, melynek középpontjában a színpad állt.
Szálláshelyként egy ausztrál családi ház szolgált egy külön kialakított kiadó kis lakással, ami csupa fehérben pompázott, jacuzzival kényeztetett és a környékén a kedvenc papagáj fajom (sárgabóbitás kakadu) százával repdesett. A kitett magvak eredményeképpen idejük nagy részét az erkélykorláton töltötték, és amint megszokták a jelenlétünket, nem igazán zavartatták magukat, így szabadon gyönyörködhettem bennük és fotózhattam őket két méteres távolságra tőlük. Sosem voltam még ilyen közel hozzájuk. Ejj de nagyon élveztem. Órákat töltöttem el, csak ezzel a művelettel. Így szabadon pedig még sosem láttam őket, csak maximum különböző papagáj showkon.
Egyébként Perthben is feltűnően sok papagáj faj van, pl többek között Rózsa-, Goffini- és Ara kakadu, Lóri és Barnard papagájok, már amennyire jól ítélem meg az állatőrült múltamból. Melbourne belvárosában kb fél órát töltöttem csupán, azt is autóban és csodálatos esti fényekben. Nagyon tetszett, de olyan tipikus nagyváros, azzal a különbséggel, hogy itt kicsivel több kulturális esemény zajlik, mint pl Perthben.
A melbournei estén még meglátogattunk két barátot az otthonában, majd együtt négyesben lesétáltunk a hozzájuk közel levő strandra, ahonnan a kikötőt is jól lehetett látni. Minden szépen rendezett, kiépített és jól karbantartott. Ebben a hangulatos külvárosi részben kedves kis beülős kávézók és éttermek voltak. Mi egy olyan indiai vegetáriánus kajáldába ültünk be, ami csak egészséges ételeket csinál és miután végeztél, Te döntöd el, hogy mennyit ért neked a fogyasztásod, majd a összeget bedobod az adományos ládába. Ez a rendszer teljesen jól működik, állítólag már egész régóta. El tudod ezt képzelni Magyarországon?
Az utolsó előtti estén egy vega glutén mentes irtó finom pizzát felkapva még visszamentünk meglátogatni Nicolet és Marcot, akiknél az első napot töltöttük, és akik végig velem maradtak a gondolataimban - főképp Nicol – amióta eljöttünk onnan. Megosztottuk velük a meditációs összejövetel történéseit, amire ők is szerettek volna eljönni, de nem tudtak a pici gyerkőcök miatt, majd búcsúzáskor kaptam Nicoltól egy csodálatos madár szárnyat (sámán jelkép). Utam során madár tollak egész sokasága érkezett hozzám. Többek között Simonetól, aki egy másik csodálatos jelenség, egy Ékfarkú sas csodálatos tollait kaptam búcsú ajándékul, amely a legnagyobb ragadozó madár Ausztráliában.
Itt Ausztráliában óriási spirituális forradalom folyik. Mindenki kivétel nélkül, akit én eddig megismertem éber figyelemmel kíséri a világban történő eseményeket és mindenki tettre készen kezdi lassacskán kialakítani a saját bunkerét és önellátó gazdaságát nagyobb vész esetére, amelyet már oly sok csatornán keresztül megjósoltak és amely hihetetlen méreteket öltött mára az emberi köztudatban, így energiában is. Ez nem kifejezetten 2012-re értendő, hanem az időszakra és eseményekre, amik történnek és történni fognak. Mindeközben hihetetlen pozitívak, nyitottak és segítő készek itt az emberek, igazi összefogást érzel egy közös cél érdekében, a világért, a kollektív tudatért és egyből olyan magas röptű inspiráció érint meg, hogy Te is be akarsz állni, segíteni és támogatni. Támogatni a fejlődést és segíteni minél több szempár ébredését. Ahogy ők mondják: Spread the light!
Hadd közvetítsem ennek kapcsán egy általam igen nagyra becsült Guru szavait:
„Az egész világon elterjedt az az érzés, hogy most valaminek történnie kell, ez így nem mehet tovább, valami robbanni készül.
Minden generáció azt hiszi, hogy az övé egy rendkívüli generáció. Minden kor embere azt hiszi, hogy az ő ideje különleges. De ez is csak az ego játéka – a korszak egyfajta kollektív egójáé. Mindig mindenki azt hiszi, hogy rendkívüli időkben él, a legfontosabb időkben, amikor óriási dolgok történnek, amikor minden változik. Ez az érzés nagyon régi és mindig velünk volt.
Minden kor úgy hitte, hogy ők azok, akik elértek arra a bizonyos csúcsra, hogy az övék a végső emberi sors, az Omega pont, ahol minden megsemmisül és újjászületik. Ez csupán hiú remény, az ego sóvárgása. Valójában semmi jelentősége. Élsz egy darabig, aztán a következő, ami utánad jön, szintén ezt fogja hinni. A fordulópont valóban itt van, de nem az emberiség történetében, hanem a tiédben. Az Omega pont, a tetőpont csak az egyén tudatában lehetséges és sohasem a korban vagy a tömegekben. Te átváltozhatsz, lehet belőled vallásos ember, tudatos ember, de ehhez a változáshoz minden kor megfelel. Ne csinálj elvont fogalmat az „emberiségből” vagy a „korunkból”, mert ezzel az elméd megint csak elindul kacskaringós útján, egy másik zsákutca felé. A gondolat elvon önmagadtól, a lehetőségtől, amely benned él.
Mindig elkerülöd önmagadat, a lényegedet. Inkább mással, vagy másokkal foglalkozol. Olyannyira, hogy még véletlenül se legyen időd magaddal foglalkozni. Inkább a korra gondolsz, a generációdra, a világhelyzetre, az evolúcióra, a tudomány fejlődésére, az emberiség sorsára… akármire, csak az a fontos, hogy valahogy elvonja a figyelmed önmagadról, arról, hogy mi is történik veled, a te tudatoddal?
Inkább foglalkozz önmagaddal! Te vagy a cél és te vagy az eszköz… és erre bármelyik kor megfelel, erre minden kor tökéletes.”
Osho
Közben megérett az érzés, hogy itt az idő hazamenni. Már lassan fél éve, hogy távol vagyok. Megvettem a repülőjegyeket, Április 3-án indulok tovább Delhibe (India) egy 4-5 napos rövid megálló erejéig, ahol egy indiai, szintén Osho szannyász ismerősömmel találkozom és kicsit körbenézek. Ez nagyszerű alkalom lesz arra, hogy a hosszú hazavezető utat kicsit megtörjem, főleg hogy már úgyis megvan az indiai vízumom és a jegy sem kerül többe ezzel a kis kitérővel.
Az utolsó kb 2 hetemet Roger és Lisa fákkal tűzdelt gyönyörű és a külvilágtól szintén kellőképpen elszigetelt otthonában töltöm, ahol az eddigiektől merőben eltérő tapasztalatok és meglátások birtokába jutottam és jutok. Mind a Dipunkával eltöltött idő, mind a 10 nap utazás és végül ez a záró időszak is egy teljesen más perspektívát adott és különböző módon segítette elő azt, hogy végül összeálljon a kép. Rogert és Lisát még 3 éve Indiában ismertem meg, a poonai Osho Ashramban. Amikor megérkeztem Ausztráliába ők pont Indiában tartózkodtak, ezúttal Sri Ramana Maharsi Ashramjában. Roger közvetlen tanítványa volt Ramesh S. Balsekarnak, aki 2009-ben távozott az élők sorából, mint advaita mester (http://www.rameshbalsekar.com/). Így hihetetlen sokat beszélgettünk a nem kettősség (advaita) tanításáról és egyéb témakörökről, mindezt a mindennapi praktikusságba is belehelyezve. Roger teljes könyvtárában, ami mellesleg nem kicsi, szinte a teljes spirituális irodalom megtalálható, így volt miből csemegézni, amikor nem épp beszélgettünk ugyan arról. Az alatt az idő alatt, amit Rogerrel és Lisával töltöttem, további nagy mennyiségű oldódás történt, nagyon sok hiányzó tégla és eltévedt megértés került a helyére, főleg hogy a szituációk úgy alakultak, hogy zömében az összes élethelyzetre sikerült kitérni és reflektálni. Roger akaratlanul is lassan kezd spirituális tanítóvá válni, ugyanis ahogy emberekkel beszélget, egyre több ember keresi fel. Tavalyig brókerként dolgozott, nem kis pénzt összekeresve, majd eladta a teljes cégét, hiszen úgy érezte, hogy ez neki elég, inkább szeretné a 1,5-2 hektáros birtokára fordítani minden energiáját, önellátóvá tenni és nyugalomban élni.
Van itt két kutya is a birtokon, egy Golden retriever úr és egy kecses fekete ruhás kis hölgy, aki igazából elég nagy termetű és nem szívesen enged be idegeneket a territóriumába. Ám a sok játék és a türelem meghozta a közeledését, és óriási barátnők lettünk. Most is, amint írom e sorokat, itt fekszik a lábamon, én egy kézzel írok, ugyanis amint abbahagyom a simogatását, igéző királynői pillantásával azonnal a fejemre koppint a folytatásért. Ő Alma hercegnő, egy hihetetlen kedves teremtés, akinek minden pillanatban beszélnek ragyogóan tiszta szemei. Persze George, a kissé mamlasz labrador is nagyon édes, de egy kis megfigyelés után elég könnyű rájönni arra, hogy minden cselekedetét az étel és a szex utáni vágy vezérli, azonban ivartalanított kan révén nem sok eredményre jut. Ezeket a kutyákat is a Suttogó kutyaverziója alapján képezték, azonban lehetetlen kibújnom a megtanult tapasztalataimból és nem észrevenni a hiányosságokat, és az ebből fakadó következményeket, mint hogy például Alma hercegnőnek temperamentumából fakadva mennyire fontos lenne, hogy birodalmába ne hatolhasson be illetéktelen betolakodó az ő állandó figyelmen kívül hagyásával. Georgenál ez ilyen szinten nem áll fent, ugyanis ő mindent elvisel, eltűr, és megtesz azért, hogy némi finom falathoz jusson.
Óriási út áll mögöttem mind fizikai, mind mentális értelemben, ám természetesen nem csak mögöttem, hanem előttem is. Az ausztrál része az utazásomnak teljesen megtöltött inspirációkkal, megkoronázta az eddigi utazást és tapasztalatokat, hab volt a tortán, amihez természetesen a torta is kell, mert a hab önmagában nem elég finom. Igazi mély beavatást kaptam itt a mindenség birodalmába. Azonban arra a kérdésre, hogy melyik részét élveztem a legjobban az utamnak, nem tudnék válaszolni, mert egyik sem volt jobb vagy rosszabb mint a másik, csupán egy másik aspektusa az élet megnyilvánulásának. Mindenhol teljesen más élmények értek, lásd még egy-egy országon belül is, és ez így volt tökéletesen kerek. Mindegyik országot és szakaszt a lehető legjobban élveztem a maga nemében és idejében. Most, hogy ennyi időt töltöttem a farmer életben, még itt Rogeréknél is, teljes természet közelségben a csend szigetén, biztosan furcsa lesz visszaintegrálódni a nagyvárosi életbe, főleg kiindulva a pár nappal ezelőtti tapasztalatomból, amikor egy csendes kisváros meglátogatása is olyan élményt nyújtott, mint amikor a vidéki lány felkerül a nagyvárosba, azonban ehhez egy jó kis ugró deszka lesz Delhi, ami óriási fejes lesz a lecsóba.
Április 17-én, Vasárnap 18 órától, azaz a megérkezésemre 1 héttel szeretnék tartani egy kis összejövetelt, képnézegetés és beszélgetés céljából, ahova mindenki szeretettel látott, aki olvassa ezt az üzenetet és akiben az indíttatás felébred. Aki nem tudja a címem, vagy kérdése van, írjon a szabadiandrea@yahoo.co.uk –ra. Üdv Mindenkinek
Több képhez kattints IDE
